Ahogy ígértem, most valamivel tartalmasabb poszt következik. (Úristen! Katt az X-re!!!) Nem kell, mert az írást nem tervezem hosszúra, ugyanis még nem fejeztem be a mangát, hátravan belőle egy kötet, amit szintén a tavaszi conon fogok megvenni. Ugyanis, aki szokott velem conon mangát vásárolni azt tudja, hogy ez az a bizonyos Vip mangám, amit csak miattam rendelnek, mert más nem veszi meg, de rólam meg tudják, hogy én biztos vásárlója vagyok! 😀 ( Az első kötetről szóló bejegyzésem pedig megtekinthető a ‘manga’ kategóriában.) A lényeg, hogy a hat kötetes mangából már az első ötöt elolvastam, így ez a poszt csak érzelemkitöréseim színtere lesz, mert majd szeretnék a teljes hat kötetes mangából is egy összefoglalót írni. Addig is valahogy ki kell élnem az imádatomat, és rávennem még több embert, hogy olvassák, mert egyszerűen zseniális. A történetvezetés tökéletes, hiszen adott egy alaptörténet: a világ megfertőződött egy vírussal, amitől egy idő után kővé válnak az emberek, így lefagyasztanak pár szerencsés kiválasztottat addigra, amíg meg nem találják az ellenszert. Ebből indul ki az egész történet, és mire az ember azt hinné, hogy végre tisztában van a történtekkel, vagyis hogy Mi ez a vírus? Ki/Mi csinálja? Miért csinálja? Miért azok az emberek a kiválasztottak?… addigra a mangaka egy csomó újabb cselekménysort fűz a történetbe, ami a semmiből jön, de mégis odaillik! Ezért még ha akarnánk se tudnák előre elgondolni a cselekmény, és én ezért imádom annyira! Kevés hasonló történet van manapság.
Így ajánlom mindenkinek, aki tényleg egy izgalmas, kiszámíthatatlan mangára vágyik, mert ebben nem fog csalódni!
Ha valaki letöltené
Ha valaki csak belenézne
Filed under: Manga | 5 hozzászólás »