És a másik nagy kedvenc: Kannazuki no Miko!

kannazuki3.jpg

Hihetetlen, hogy mennire megszerethet az ember egy animét, és velem is ez történt, amikor megnéztem a Kannazuki no Mikot. A történet teljesen magávalragadó, és a sorozat végre pedig egye több nemvárt fordulattal is talákozhatunk. A karakterek jelleme is szépen fel van építve, akiket a végére egyre jobban megszeretünk (főleg Chikane-chant)… egyszóval tényleg egy gyönyörűen megalkotott animével van dolgunk!

Erről a sorozatról nehéz úgy mesélni, hogy nagy elragadtatsáomban ne ejtsek el egy-egy spoilert, de azért én mindent megteszek:D. Ahogy már e legtöbb animétől megszokhattuk, ez a történet is egy nagy in medias ressel kezdődik, vagyis az első rész után még semmit sem ért az ember. A történet két főszereplője Chikane-chan, egy nemesi család tagja, és Himeko, már régóta barátok, azonban mivel az az egyik leghíresebb yuri anime, ezért többet is lehet feltételezni a kettőjük kapcsolatában, ami szintén már az első részben elég nyilvánvalóvá válik. Azonban ez az érzés eléggé egyoldalú, mivel csak Chikane-chan táplál komolyabb érzéseket Himeko iránt, aki pedig Oogamihoz, egy gyerekkori barátjához vonzódik.

A bonyodalmak pedig már az első részben elkezdődnek: Chikane és Himeko születésnapján feltűnik az Orochi (vagyis A gonosz), aki Oogamit, mint egy szolgáját felhasználva megpróbálja elpusztítani a lányokat. Azonban ő ellenszegül, és a védelmükre kel. A lányokról ugyanis kiedrül, hogy ők a Holdon találhtaó szentély két papnője, akik folyton újjászületnek, hogy megakadályozzák az Orochi vissztérését. Felaldatuk pedig egy rituális szertartás során Kenshin Isten felélesztése, aki a szentélybe bezárva Orochit megmenti a világot a pusztulástól.

kannaduki_no_miko_3_1.jpg

Szerencsére nem csak ennyi a történet, ugyanis az epizódok során nagyon sok fordulatban lehet része a nézőnek, az anime vége pedig leírhatatlanul gyönyörű! Nekem a kedvenc karakterem ebben a sorozatban természetesen Chikane-chan, mivel történetben leginkább az ő vágyai, és belső vívódásai kerülnek előtérbe: hogy mit érez Himeko irán, hogy ez a viszonzatlan érzés mennyi szevedést okoz neki.

normal_priestesses_of_the_godless_moon_006.jpg

Ez az anime minden téren nagy figyelmet igényel, nemcsak a történet egyedülálló, hanem maga a karakterdizájn is remekül kidolgozott, illetve a sorozatot még jól megcsinált mecha harcokkal teszik élvezetessé.

2 hozzászólás

  1. Lehet hogy rosszul értetettem,de ugye eben nincs female slash???

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: