King of thorn – Tövisek ura movie

Végre sikerült leülnöm, és megírnom a régóta ígért Tövisek ura posztot! Eléggé elhúzódott, mert vagy 2 hete (?) néztük meg Velhouval a Toldi moziban, ahol mellesleg találkoztunk Maddel és Mérivel, és azóta kikívánkozik belőlem az élmény. Őszintén sokat gondolkoztam rajta, hogy egy anime-manga összevetést írjak, vagy csak magát a filmet elemezzem önmagához képest, de természetesen mit ér egy mangát feldolgozó filmről szóló poszt a két médium (a képregény és a film) összehasonlítása nélkül.
olvasásának folytatása

Reklámok

Daughter of 20 Faces ep.01-06.

Először is meg akartam várni, míg véget ér a sorozat, és csak utána terveztem egy összefoglaló véleményt írni róla de…. JÉZUSÚRISTEN!!!! Ennyi WTF még a Code Geassben sincs összesen, mint amennyit belesűrítettek a 6. részbe! (Újabb ok, hogy a CG fanok végül felkoncoljanak) Én egész anime létezésem során ennyit még nem izgultam, így kellett írnom egy posztot az eddigi részekről (főleg a legutóbbiról), hogy levezessem az események, és fordulatok okozta stresszt.
olvasásának folytatása

Nigth Wizard ep. 01-02.

nw_anime1.jpg

Egy újabb megnézett első két rész az őszi animék közül, ami után azt kell mondanom, hogy a történet habár annyira nem egyedülálló, mégis érdekes, amiben sikerült elásniuk pár rejtélyt, és ezért is annyira szimpatikus, mert azon kívül, hogy persze úgyis megmentik a világot a végén, vannak benne előre nem látható dolgok.
olvasásának folytatása

Murder princess 6. OVA: vége…

Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

Nos… megnéztem, mivel ha már elkezdtem azért is befejezem. Ahogy lehetett sejteni: egy sablonosan szimpla történethez egy egyszerűen sablonos befejezés dukál.
olvasásának folytatása

Murder princess: Még befejezés nélkül

murderprincess1.jpg

Mit is mondjak… az első rész még érdekesre sikerült a kis testcserés akcióval, azonban a többi már erőltetett összevegyítésnek tűnik. A történet úgy nulla, ahogy van: semmi eredeti ötlet nincs benne, az egész egy hatalmas sablon, és teljesen kiszámítható, ami nagyon betesz az animének.
olvasásának folytatása

Chrno Crusade

chrno-rosette.jpg

Minden kétséget kizárólag ez volt az egyik legjobb anime, amit valaha láttam. Ez is azon kevés animék közé tartozik, amik egyszerűen odatapasztják az embert a képernyőhöz 24 részen kereszül. A történet maga elképesztően jól ki van találva, és az első résztől kezdve egyszerűen vonza magához a nézőt. (Kiegészítve)
olvasásának folytatása