King of thorn – Tövisek ura movie

Végre sikerült leülnöm, és megírnom a régóta ígért Tövisek ura posztot! Eléggé elhúzódott, mert vagy 2 hete (?) néztük meg Velhouval a Toldi moziban, ahol mellesleg találkoztunk Maddel és Mérivel, és azóta kikívánkozik belőlem az élmény. Őszintén sokat gondolkoztam rajta, hogy egy anime-manga összevetést írjak, vagy csak magát a filmet elemezzem önmagához képest, de természetesen mit ér egy mangát feldolgozó filmről szóló poszt a két médium (a képregény és a film) összehasonlítása nélkül.
olvasásának folytatása

Clannad – Kyou arc

shot0149

Végre megnéztem! Sokáig halogattam, nem is tudom miért, talán mert ez az utolsó, ami a Clannad sorozathoz tartozik, és nehéz szívvel engedem el, mert nagyon megszerettem a szereplőket, meg az egész történetet, és persze tudom, hogy már 2 blogon is megírták, nem tehetem, hogy én ne írjak róla. Pedig nem terveztem, de az embert egyszerűen elöntik az érzések egy-egy Clannad epizód után. ^^
olvasásának folytatása

Maria-sama ga miteru 4. season

shot0033

Igen sokáig húztam ezt a posztot, de a szakdogám leadásának örömére (amit még mindig nem biztos, hogy elfogad a tanárnő, szóval görcsölhetek, mint állat) gyorsan bepótolom. Sajnos véget ért egy újabb Marimite sorozat, ami megint azt jelenti, hogy még jó ideig nem látjuk kedvenc yuri szereplőinket. Ez a széria is hozta az eddigiek formáját, bár sokan a meglehetősen poénosra sikerült Opening miatt nem így érezték. Véleményem szerint az Opening telitalálat volt, és nemcsak Noriko, illetve Touko arckifejezése miatt, hanem mert végre kihangsúlyozta a Marimite kevésbé észrevehető, humoros oldalát, ugyanis van neki olyan. 😀 A sorozat egy hullámvölgy volt számomra: a karakterek jellemfejlődése most kezdett igazán megmutatkozni, ami egyrészt ijesztő, másrészt persze örömteli. Hiába, a változást mindig nehéz elfogadni elsőre.
olvasásának folytatása

Casshern sins

shot0024

2008/2009 legjobb animéje! Én még azt is megkockáztatom, hogy a legjobb anime, amit valaha láttam, nem hiába került a TOP3-as listám élére. A legszomorúbb pedig az egészben az, hogy az emberiség csak egy igen elenyésző része nézte végig ezt a minden téren pazar alkotást. Nagyon keveset hallani vagy olvasni róla blogokon, pedig azt érdemelné, hogy ajnározzák. Az első résztől az utolsóig egyszerűen odaszegezett a képernyőhöz, és nem tudtam szabadulni, ahogy elmerültem az anime által feldolgozott szürreális, posztapokaliptikus világban, ami kiegészül a lehengerlő történetvezetéssel, elképesztő képi világgal, szemet gyönyörködtető színhasználattal és grafikával, fantasztikus vágásokkal, és nem utolsó sorban gyönyörű dallamokkal.
olvasásának folytatása

Clannad after story

All wishes came true….

shot00081
olvasásának folytatása

Clannad… mindjárt vége

shot0002

Ezt már könnyekkel nem lehet bírni!!! Egyszerűen nem tudtam várni a Clannad After Story összefoglalómig, erről most akartam írni! (Persze az összefoglaló poszt így sem marad el)

Először is a következő rész az utolsó és fogalmam sincs mihez kezdjek… Eleve pánikolok, hogy vége lesz a sorozatnak, és akkor minden visszatér a szürke Clannad nélküli hétköznapokba, amitől minden egy kicsit üresebb lesz… persze ez csak a kezdeti elvonási tünet, mint a Jóbarátoknál…. de megnyugtat a tudat, hogy ha rossz kedvem támad, csak előveszem, berakom a lejátszóba, és élvezem, hogy Tomoya hogyan adja be Sunoharának, hogy ő egy robot. ^^ (meg aztán úgyis jön a két extra epizód, de arra is olyan sokat kell majd várni….)

Másodszor… a movieban erről nem volt szó (nem mintha olyan figyelmesen tátott szájjal néztük volna végig Nyufival annó), így erre a fordulatra tényleg nem számítottam, mint ami a 21. részben lezajlott előttem. Ushionak ugyanaz a betegsége, mint Nagisának, konkrétan haldoklik, és a jelekből nagyon úgy tűik, hogy meg is halt a rész végén…. Na már most…. Hát ne már!!!!! Ezt nem tehetik az emberrel!!!!!! Szétsírom magam, amikor Tomoya álmában siratja Nagisát, erre ez történik…. Ráadásul a kis rohadék készítők (akiket egyébként imádok, mert ez a sorozat egyszerűen fantasztikus) a végére nem raktam semmi konkrétumot a következő résszel kapcsolatban…. és ez szemét dolog! T_T Mondjuk logikus, de azért gyorsan végigtekertem az endinget és reménykedtem.

Na már most én a következőre számítok: Ushio meghal… és ahogy az epizód befejeződött, Tomoya visszakerül abba az időbe, amikor Nagisával megismerkedett, és hogy megóvja őt attól a végtől, ami akkor következne be, ha összeházasodnának, inkább elmegy mellette. Vagy rájön, hogy nem a végkifejlet a lényeg, hogy mikor, és hoygan halunk meg, hanem hogy addig hogyan éltünk, és Nagisa boldog volt, hiszen szerette Tomoyat, és egy kislányt is szülhetett neki. ^^ Azonban Ushio mindenképp meghal szerintem…. bármennyire is imádom azt a kislányt. Bár csak nem teszik meg a készítők, hogy megölik az animetörténelem legédibb karakterét…. <_<

Most hogy írjak szakdolgozatot, hogy egy hetet kell várnom az utolsó részre?! Ez nem fair!shot0001

Candy boy… ^^”… és egyéb

shot0008
Candy boy 2 másodpercben (vagyis annyiban, amennyi idő alatt el tudod olvasni a feliratot, és fel tudod dolgozni a képet)

olvasásának folytatása