Code Geass

Végre sikerült befejeznem egy közbeékelődött három hetes szünet után, ami hátráltatta az utolsó 5 rész megnézését, de természetesen próbáltam minél hamarabb felrakni azt a pontot arra a bizonyos i-re, miután napjában többször kérdezték mikor fenn voltam msnen, hogy meddig jutottam a code geassben. Így sikeresen kivégeztem a mindenki által agyon istenített, ajnározott, dicsőített sorozatot, és a cikket is inkább térdre borulva írom, szóval így már egy szó se érheti a blogom táját.

Most pedig a szarkazmust félretéve inkább a pozitív élményekkel folytatnám a cikket, mert a CG kezd olyan lenni, mint a yaoi, mert ha valaki rosszat mond róla, akkor jő el a világnak vége. Először is a történetvezetés egyszerűen egyedülálló, és lebilincselő volt. Én hasonló izgalmasan megszerkeszetett, és értelmesen felépített eseménysorozatot még nem láttam. A rendezés is dícséretet érdemel, főleg ami az utolsó 4 részt illeti. A történet kellően izgalmas kivitelezéséhez hozzájön a karakterek kapcsolatainak komplexitása, és természetesen a tökéletes időzítés, ami a nem várt eseményeket illeti. A szereplők jellemét tekintve is nagyon ütött ez a sorozat, melyek közül kiemelkedik természetesen Zero, és Suzaku karaktere, akik habár barátok az iskolában, és a civil életben, a csatatéren ellenségként viselkednek. Ez természetesen nem jelent nagy újítást semmilyen szempontból… inkább unalmas és száraz, engem viszont leginkább Zero karakterfejlődése érdekelt ebben az egész sorozatban, hiszen az ő jelleme adta a történet gerincét, amit remekül kidolgoztak. Számomra pedig Zero, vagyis Lulu egy arrogáns, önző, képmutató szemétláda, aki úgy rángatja maga körül az embereket ahogy nem szégyenli, miközben még a saját tetteiért sem képes felelősséget vállalni. Persze mindezt csakis Nanaly érdekében tette,- csak nehogy sírva is fakadjak-, viszont azt kihagyta a számításból, hogy egy egész nemzet sorsát tekintve ez is önző cél, és nem építheti egy ország jövőjét egy ember köré. Az utolsó részekben kezdett mér igazán visszataszítóan viselkedni, és nagyon drukkoltam, hogy valaki robbantsa már fel… de sajnos (vagyis szerencsére) nem én írom a történetet. Azért az nagyon tetszett, hogy ő az állítólagos hatalomvágyók ellen lép fel, mialatt a hatalomtól elvakultan, enyhe pszichopata arckifejezéssel próbál saját maga egy birodalmat építeni…
A másik véglet pedig Suzaku, aki igazából közelebb áll hozzám, meg az én felfogásomhoz. Persze az idealista eszméi valóban sosem fognak érvényesülni, mert az emberek többsége Zerohoz hasonlóan gondolkodik, és hatalomra vágyik (mert Lulu végül ebbe a végletbe esett át) Az abszolút hatalomban pedig nincsenek mindent átfogó, pacifista ideák. Az igazsághoz pedig hozzájön az is, hogy eleve két ember nagyon kevés ahhoz, hogy el tudja érni a békét, ha nem szerez témogatást hozzá, vagy ha vannak ellenfelei.
Egyedül Euphienek sikerült, csak Zero gyönyörűen elszúrta, persze nem szándékosan csinálta… csak a gyilkosságot, illetve hogy mindent Euphiera hárított… igazán felelősségteljes megoldás volt. Persze tisztában vagyok vele, hogy ezt senki sem vallotta volna be, de akkor nem teszek úgy, mintha én lennék a Szent Megmentő, és ezzel a messianisztikus küldetéstudattal mindenkit kiírtok az útból, csak mert én azt mondtam, hogy ez így jó! Undorító.
Szóval az, hogy ennyire felidegesített Zero karaktere azt jelzi, hogy a rendezők nagyon is jó munkát végeztek, mert itt végülis arra akart rávilágítani a történet, hogy mire készteti a gyűgyölet és a hatalomvágy az embereket. Egyébként meg nem értem őket… mire jó ez a sok háború?! Miért kell mártírt meg hatalmi vezetőket játszani? Egyszerűbb lenne, ha Lulu lenyugodna, elmenne egy kicsit a tengerpartra a háremével és kieresztené a gőzt, mialatt Nina nyitna egy bútorszalont annyi sarokkal amennyi belefér, és Suzaku pedig boldogan élne a macskával míg bele nem harap…. Miért kell mindent úgy túlbonyolítani?

Végszóként pedig még annyit fűznék hozzá, hogy tényleg tetszett, csak nem annyira mint egyeseknek. 😀 Ennek szerintem a túlzott nagy beharangozás az oka. Meg a hatalmas “WTF” érzés is csak az utolsó 4 részben alakult ki bennem, annál a notórius “kill all the japanese” jelenetnél. Előtte annyira nem tudott lenyűgözni, hogy a csatamezőn mégse balról támad, hanem jobbról, közben robbant egyet… de ettől még természetesen tovább nézem, és meg tudom, hogy mi történik itt, még ha Zero beledöglik akkor is!

23 hozzászólás

  1. Tény, hogy a Code Geass első szériában egészen végig Suzaku az erkölcsi hős, aki ugyan idealista, de épp ezért szeretjük, ugyanis az érzelmei teljesen tiszták (nagyjából, mert azért ne feledkezzünk el az ő múltjáról sem),

    Lulu-t én annyira nem utáltam, bár nagyon sok jellem beli hibája van. Ez gondolom főleg annak tudható be, hogy “leragadtam” a fantasztikus taktikai zsenialitásánál, ami engem mindig le szokott nyűgözni, még akkor is, ha az illető egy őrült zseni 😀

    Az egészről meg tulképpen az a véleményem, hogy: Euphieeeeeeee T_T
    Najó, igazából az, hogy az alapsztori nem nagy durranás (gondolok itt a Lulu mindet megtesz Nannaly-ért dologra), viszont a körítés és kivitelezés jó és érdekes, szal win 🙂

    Nina-s rész meg rohadt nagy WTF volt nekem anno XD

  2. Zerot szeretjük, mert ő a gonosz sakkmester, az ‘evil mastermind’. 😀

    Nina meg WTF, még tesóm is csak nézett amikor látta

  3. Ninánál én is tágra nyílt szemekkel lemerevedtem vagy 10 percen keresztül… Az kissé durván ütött. 😀

    Zerot meg akkor utáltam meg véglegesen amikor lelőtte Euphiet. Zero must die!

  4. Szvsz kezd ez a második szériát is, az még jobb. Zero szerintem is egy hataloméhes manipulatív rohadék. Nekem spec pont ezért jött be a karaktere 😀

  5. Hát nem tom… annak ellenére, hogy Euphie láv, szerintem nagyon más választása nem igazán volt Zero-nak, mint hogy lelőjje. Mert azért azt csak nem hagyhatta, hogy kinyírja az összes elven-t 😕 Persze ez nem változtat azon, hogy az egész az ő hibája, és hogy Euphiiiiiieeeeeeeeeee T_T

  6. Persze… valahogy meg kellett állítania Euphiet, de engem az ideges leginkább ahogy kezelte az egész szituációt, és ahogy Euphie halála után viselkedett, mint a bejegyzésben is írtam, és ezért vontam le azt a következtetést, hogy egy arrogáns, képmutató szemétláda. 😀

    De azt hiszem, hogy egyedül vagyok a Zero utálatomban… most pedig megyek és nagy bánatomban leigzázom a világot…

  7. Don’t forget to put on an appropriate mask for it.

  8. app-ro-priiii-aaaaate… maaaaask….
    Ok, lejegyeztem, 😀 így már csak egy köpeny kell. Vajon anyu lepedője megteszi?

  9. Nekem ez kimaradt, van benne Yuri szál?:)

  10. Hát yuri annyi van benne, míg Nina összejön az asztalsarokkal, mialatt Euphie-ra gondol. 😀 Szóval ez elég egyoldalú plátói yuri szál. Hüpp……T_T de legalább az asztalsaroknak jó volt. 😀

    Mondjuk itt még hozzátenném, hogy a student council vezetője, az a szőke hajú csajszi mintha érezne valamit Nina iránt… vagy ezt csak beleképzelem? 😀

  11. azt kétlem, főleg hogy ‘O-me-de-tou!’-hoz megy feleségül 😀

  12. Nono Andy ! All Hail Master Zero ! KEdvenc skizó badass karakterem….engemet meg Kurugi *Patkány* Suzaku irritált már az elejétől fogva, főleg most a 2. széria dolgai miatt még jobban utálom hogy dögölne már meg…XD

    Most ez azt jelenti, hogy ha Zerot fanolom, akkor én is ilyen tucatgondolkodású, agymosott manipulált lény vagyok? XDXD

  13. luggeriano: Ha úgy fanolod Zero-t, mint ahogy a yaoi imádós kiscsajok szoktak fanolni, akkor igen 😛

    Amúgy én Milly-t nem tartom yuri karakternek, szerintem csak szimplán beillik az enyhén perverz kategóriába, szal egy kicsit olyan japánosan perverz 😀

    Nekem igazából még mindig az a problémám, hogy a japánok miért mindig britteket választják a világot lerombolni kívánó nemzetnek? Itt is… ROD-ban is…

  14. Majd azért nézzétek meg Zerot a 2 évadban. 🙂 Eléggé elkezdett megváltozni mostanában. 🙂 A stratégiai zsenije szerencsére nem változik de a többi… nézzétek meg… 🙂

  15. Mert a brittek angolul beszélnek. Úgy meg a japánok nem tudnak! Ezért túlmisztifikálják az angolok lényét. Meg ez talán egy látens vágy arra, hogy hasonlítsanak A Nyugatra.

    Na jó, ez kötsög és túl nagy általánosítás volt, de akkor isXD Ok, gomen, de kigondolva poénnak tűnt:)

  16. Hát az amcsikat ugye nem lehet, mert van támaszpontjuk, meg már bombát is dobtak, úgyhogy marad a másik nagyobb angulol csacsogó nemzet, ami kellően messze van, hogy be lehessen neki inteni és még ráadsul nagyképűnek is sztereotipizálható. Én simán el tudnám képzelni róluk, hog yígy uralkodnának 🙂

  17. @luggeriano: biztos, hogy tucatgondolkodásu vagy, mert én is Zoro.. izé Zero karakterét kedvelem jobban. 😀

    Amúgy ep08 poén volt.

  18. Nekem tetszik ez a megoldás miszerint a britek angolul beszélnek,és ezért kell őket hataloméhes, kegyetlen országnak ábrázolni, amiért a japók ezt a nyelvet nem képesek megtanulni. 😀 Egyébként tényleg el tudom képzelni, hogy a nyelvük miatt, ettől függetlenül Madfsittel értek egyet.

    Egyébként meg már az első 5 részt is sikerült kivégeznem a második szériából… és még mindig utálom sorry. 😀

  19. Andy te akkor brit bérenc vagy, ha utálod…XDXDXD ALL HAIL ZERO-sama, ALL HAIL Nippon! 😀

  20. Nem, csak egyéniség, mert nem követem a manipulált tömeget. 😀 Különben sem szeretek egy embert isteníteni, de ha már arra kerül a sor, akkor inkább: ALL HAIL ANDY! 😀

  21. NIPPON BANZAI!!

  22. Sleaze says : I absolutely agree with this !

  23. olyan rossz volt olvasni ahogy szegény Lulut szidtátok T_T az tény hogy igazatok van…de akkor is na mind1 kiváncsi leszek a 12. részből mit hoznak ki…vajon mit csinál Gino meg Anya az Ashfordban 😛

Hozzászólás a(z) M@D_FiSt bejegyzéshez Kilépés a válaszból