Casshern sins

shot0024

2008/2009 legjobb animéje! Én még azt is megkockáztatom, hogy a legjobb anime, amit valaha láttam, nem hiába került a TOP3-as listám élére. A legszomorúbb pedig az egészben az, hogy az emberiség csak egy igen elenyésző része nézte végig ezt a minden téren pazar alkotást. Nagyon keveset hallani vagy olvasni róla blogokon, pedig azt érdemelné, hogy ajnározzák. Az első résztől az utolsóig egyszerűen odaszegezett a képernyőhöz, és nem tudtam szabadulni, ahogy elmerültem az anime által feldolgozott szürreális, posztapokaliptikus világban, ami kiegészül a lehengerlő történetvezetéssel, elképesztő képi világgal, szemet gyönyörködtető színhasználattal és grafikával, fantasztikus vágásokkal, és nem utolsó sorban gyönyörű dallamokkal.

Történet:

Adott egy posztapokaliptikus világ, amit egykor az emberek, majd az őket leigázó robotok uraltak. Az emberek kétségbeesésükben Lunához fordultak (The Sun called Moon), hogy mentse meg őket a robotok gyilkos hadjárataitól. Braiking Boss, a robotok főnöke azonban elküldi az újonnan kifejlesztett 3 szuperrobotját azzal a paranccsal, hogy végezzenek Lunával. közülük Casshern lesz az, aki teljesíti a feladatot. Ki is Casshern?

Van egy főhősünk, aki egyszer csak belekerül a világba, nem tudja ki vagy mi ő valójában, hogy honnan jött, csak annyit tud, hogy az ellenségei Casshernnek hívják. Persze azért egy dolog máris kiderül róla már az első rész első pár percében: elképesztően tud harcolni, sőt gyilkolni: gyorsan és könyörtelenül. Ugyanis az összes robot, aki az útjába kerül egytől egyig az ő nevét skandálja, és megpróbálja elpusztítani, mondván, hogy megölte a Napot, akit Holdnak hívtak, és ezzel elszabadította a romlást a világban. Luna halála mindent a teljes pusztulásba vitt: a föld kiszáradt, így minden ami élő lassan elhal. Ám nemcsak az, ami élő! A robotokat, akik eddig halhatatlanul uralták a világot, most felemészti a rozsda, és az elmúlás kínzó valósága, ami eddig csak az emberekben élt. Casshern ennek tudatában elindul, hogy vezekeljen bűneiért, s megpróbálja megállítani a pusztulást, amit ő okozott.

Az útja során rengeteg idegennel, robottal és emberrel találkozik, akik mindig egytől egyig hatnak rá. Ez a sorozat egyik legnagyobb erőssége! A dialógusok, monológok lassú áramlásában kibontakozó viszonyrendszerek, az öntudatra ébredés szépsége, melynek folytán mindegyik karakter megtalálja a saját válaszát.

Karakterek:

Na ennél a sorozatnál piszok nehéz dolgom van. Igazából egyszeri megnézés után félek bármit is írni, mert például az Utena blogolásába is a sorozat és a movie megnézése, illetve a manga többszöri elolvasása után mertem belekezdeni, mert addigra tisztázódtak a dolgok. Ezért is nehéz neki állni, mert félek, hogy kihagyok belőle valami fontosat, ami valahogy elveszett a részek között, mivel elég hosszú ideig tartott égig nézni. Ezért eldöntöttem, hogy majd nyáron újranézem, és írok belőle egy másik posztot. Azonban addig is szeretném reklámozni ezt a remek sorozatot! Jah és ebből adódóan ha valakinek kedve támadt megnézni és pesti, akkor csatlakozom.😀

Először összességében leírnám, hogy mindegyik szereplő minden részletében tökéletesen megtervezett. Még azok is, akiket csak egyetlen rész erejéig láttunk, hisz mind nagyon fontos befolyással voltak Casshern. Minden egyes résszel Casshern közelebb került az önmegismeréshez: hogy megértse magát, másokat, és a világot. Az összes karakter rengeteg változott az anime során. Én még ilyen szépen kigondolt, és alaposan felépített sorozatos jellemfejlődéssel, amit ez a sorozat produkált, még nem találkoztam. Az emberi jellem meghatározóinak teljes skáláját felvonultatták: volt zavarodottság, harag, bosszúvágy, életöröm, kitartás, kétségbeesés, kín, szerelem, vezeklés. Minden karakter egy sajátos tulajdonság megtestesítője, ezért merem kijelenteni, hogy az anime szereplői inkább allegorikus alakok. Volt persze akikben ezek ötvöződtek, de legtöbbször azért, mert az anime során hatás érte őket, és ennek következtében változtak, ahogy majd látni is fogjuk.

shot0029

  • Casshern: Huh, hol is kezdjem…. Casshern sokminden egyszerre. Leginkább zavarodottság és vezeklési kényszer jellemzi. Próbálja megtalálni önmagát miközben rengeteget tanul a világról, próbálja megérteni saját létének értelmét. Mi az ami őt meghatározza? A gyilkolás, amire teremtették, vagy van saját célja, saját akarata, saját élete? Ő az EGYETLEN, akit nem érhet el a pusztulás, mert nem tud meghalni. Ezért őrlődik, hiszen hiába nem tud meghalni, pont ezért nem is élhet, mert az élet csak halállal együtt létezhet. (ahogy azt sokszor elmondja) Vándorlása közben minden részben másik karakterrel találkozott, akik mind mást láttattak vele a világból: voltak akik meg akarták ölni, hogy örök életet kapjanak, voltak, akik elfogadták a pusztulásukat kihasználva utolsó pillanatig minden percét, ezzel is értelmet adva a haláluknak, és voltak, akik próbáltak végezni magukkal. Casshern is menekülni, de ő az örök élettől, ami elmúlás nélkül nem jelenthet teljes életet. Ha valami örök, kevésbé becsüli az ember, és elveszti értékét, ahogy ez majd később be is bizonyosodik.
  • shot0053

    • Luna: Luna és Casshern a két kulcsfigurája ennek a sorozatnak, és pont ezért Luna az egyik legkomplexebb karakter, nem is értettem meg igazán. Amit el tudnék róla mondani az az, hogy Casshern ellentéte. Ő az élet. Míg Casshern az örök élettől szabadulna, ő egy örökké élő világot próbál teremteni, amit nem érhet el a halál.

    shot0036

    • Ringo: kedvenc. ^^A gyerek! Amikor az ő szemén keresztül látjuk a világot, el is felejtjük a pusztulást, és a szenvedést. Casshern is sokat köszönhet neki jellemváltozása terén. Ő az első karakter, akivel Casshern igazán törődött, és a végére pedig ő lett a másik kulcspontja a történetnek. Először is Luna segítsége nélkül sikerült túlélni az elrozsdásodást, felépült, sőt felnőtt, és kimondta a sorozat egyik kulcsmondatát: “Talán én vagyok az egyetlen a világban, aki meg akar halni, miután élt” Illetve ha mineneki majd úgy fog gondolkodni, mint ő, akkor találkozhat Casshernnel. Ez, és egy másik mondata feltételezi, hogy Casshern lett a halál abban a világban.

    shot0026

    • Lyuze: másik kedvenc. ^^Igazából abban részben szerettem meg igazán, ami az ő álmáról szólt, és ami segített neki ráébredni, hogy szereti Casshernt. Pazar egy rész volt! Komolyan egy egész részt szentelni egyetlen érzésnek! Jó, persze eddig is hasonlókat láttunk, de mégis valamilyen viszonyrendszerben. Ebben a részben pedig egyedül volt, csak ő és az álma. Szép.🙂 Először a bosszú éltette, azért lassan beismeri érzéseit, és a kezdeti félelem után rájön, hogy ez az érzés is egy olyan jelenség a világban, amiért érdemes élni, és ha érdemes élni, nem kell félni a halált.

    shot0052

    • Dune: A Halálisten, és egyben Luna megszállottja, aki viszont eldobta magától, nem törődött vele, mivel halál vette körül.

    shot0047

    • Leda és Dio: Dio…. hm, még egy “s” és ott tartunk az Utena Istenszimbolikájánál.😀 Szóval ezt a párt is nagy kíváncsisággal figyeltem. Amit Dioról tudni lehet, hogy végig Casshern komplexusa volt, és életének minden percét, minden gondolatát annak szentelte, hogy egy napon legyőzze ellenfelét, aki az egyetlen nála erősebb robot a világban. Casshern és Dio utolsó jelenetét nagyon szerettem, nemcsak Dio, de az anime szempontjából is lényeges volt: hangsúlyozta, hogy az életben szükséges egy cél, ami erőt, s életkedvet ad az embernek, ami hajt minket előre, és enélkül az örök élet csak üresség kongása. Dionak ez Casshern volt.😀 Aztán Leda… szerette Diot, de erre igazán az utolsó percekben eszmélt rá, addig túlságosan elfoglalta Luna felkutatása, és hogy örök életre tegyen szert. Érthető, hiszen ebben a sorozatban ő volt az anya, aki elvesztette gyermekeit, ezért már nem volt számára cél az életben. (hisz beszéltük, hogy az örök élet nem egyenlő a múló élet szépségeivel)

    ITT PEDIG EGY FONTOS RÉSZ!

    A  gyereknemzéssel és Istennel kapcsolatban, hiszen ahol élet és halál, ott Isten. Braiking Boss, a robotok főnöke (ahogy a neve is mutatja😀 ) mint kiderült Ohjival megterveztetett és kialakított olyan robotokat, amik képesek túllépni az átlag robotok gyengéin. Amíg az ember képes szaporodni, viszont meghal, addig a robot nem tud meghalni, de nem képes szaporodni. Így ha ki tudnának fejleszteni olyan robotokat, melyek képesek életet adni, olyanok lennének mint Isten. Erre a célra “született” Leda, Casshern és Dio. Ami a legviccesebb az egészben, hogy ez egyikőjüket sem érdekelte, hiszen a saját félelmeiken, haragjukon, a zavarodottságukon sem voltak képesek túljutni, vagy nehezen. Mondjuk Leda terhes volt, de gondolom elvetélt, így csak a keserűség maradt neki.

    Nah ez a poszt iszonyat hosszú, talán az eddigi leghosszabb a blogon, de ez azért van mert imádtam az animét, nagyon sok lényeges ontológiai kérdést boncolgat, miközben szinte sírni lehetne a színekkel való játékon annyira gyönyörű!
    A fenébe de rohadt jó sorozat volt!

    shot0030shot0032shot0034shot0038shot0048shot0054shot0057shot0022shot0042shot0044

    shot0040shot00451

    14 hozzászólás

    1. Hát én is azt mondom, hogy ez eddig 2008-2009 év animéje, de a vége felé össze lett csapva szerintem.

    2. Lehet, bár, én nem éreztem annak. Igaz, ha azt a tényt nézzük, hogy Lyuze és Ohji az utolsó rész végében szinte egyszerre haltak meg,akkor összecsapottnak mondható. Azonban ez várható volt, hisz már több részen keresztül rozsdásodtak, legalábbis Lyuze.
      Szerintem azért tűnik összecsapottnak, mert az egész sorozat maga lassú folyású volt, a dialógusokon volt leginkább a hangsúly, és nem a harcon. A végén pedig mindez begyorsult, de attól, hogy gyors volt, szerintem nem volt összecsapott.

    3. Kár, hogy scifi, jövőben játszódó animék világa annyira távol áll tőlem, hogy nem tud megfogni. De fantasy és történelmi animéket nagyon hamar megtudom szeretni.

      Ismertető jó lett.🙂

    4. Engem is nagyon megfogott az anime. All Hail Casshern!

    5. Elhaym: Köszönöm.🙂

      Csonti: “All Hail Casshern!”

      Szívemből szóltál.😀

    6. Szívesen. Ha egyszer leadja az animax ott azért én is végignézem majd.

    7. Hello, sajnos még nem láttam de felkeltette az érdeklődésem. esetleg tudna vki adni egy linket hogy hol tudnám letölteni gyorsan jó minőségbe felirattal ? nagyon megköszönném. (yagamilightkira@freemail.hu)

    8. Szia!
      Én csak biztatni tudlak, mert nagyon jó anime.🙂
      Ha angolul is megfelel, akkor itt egy link a részekhez:

      Casshern link

    9. Miután olvastam róla egy ismertetőt, nagyon megtetszett. Letöltöttem magyar szinkronnal. Nekem már az első rész után a kedvencemmé vált.

      Tényleg nagy szerű…:):)

    10. Szerintem csak elírta. Vagy nem?

    11. igen …
      magyar szinkron…🙂

    12. Szerintem maximum ez van meg magyar szinkronnal: http://en.wikipedia.org/wiki/Casshern_(film)

      A film, az élőszereplős. Ez még a régebbi sorozat live-action-je.
      http://www.divido.hu/index.phtml?op=product&product_id=13144&p=pd

    Vélemény, hozzászólás?

    Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

    WordPress.com Logo

    Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

    Twitter kép

    Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

    Facebook kép

    Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

    Google+ kép

    Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

    Kapcsolódás: %s

    %d blogger ezt kedveli: