Myamvlist Top 5

Gondoltam, ha már van myanimelist, igazán összeírhatnék egy amv listát, ami az elődjétől eltérően nem az általam menézett összes amvt tartalmazza, mert az kissé durva lenne, hanem csakis a sszámomra legjobbnak tartott első 5-re korlátozódik. Megjegyzem nagyon nehéz volt eldönteni, hogy az amv rengetegből melyek kerüljenek be, de ez természetesen nem egy szent és sérthetetlen lista, és újonnan felfedezett amvk bármikor előkerülhetnek, szóval akár holnap is megváltozhat a véleményem.🙂

Úgy tudtam! Vissza az egész! Hát nem elfeledkeztem egy amvről??!!! Ő most a 2. helyen áll!

TOP 5

Ennek az amvnek a szerzőjét Luggin keresztül simertem meg, aki átküldte egy másik alkotását, azonban ez sokkal jobban tetszik tőle. Először is jó a zenei választás, másrészt teljesen megragadja a Higurashit benne, és az effektek is kiválók. (mondjuk a számot a Placebo változatban jobban szeretem)

Higurashi

Before the dawn – Bitter End

TOP 4

Ez az amv egy klasszikus… egyszerűen úttörő minden tekintetben! Hiba lenne nem betenni az első 5 közé.

Rahxephon

FrouFrou – Must be dreaming

TOP 3

Ezt is egyre redukáltam, mivel ez maga egy amv zsenialitás.

The melancholy of Haruhi Suzumiya

TOP 2

Erről feledkeztem meg… szégyenlem pedig imádom. Az alaptötlet egyszerűen zseniális, a megvalósítás meg olykor nem hat tökéletesnek, de ettől egy iylen kaliberű munkánál eltekintünk. Állítólag több évébe telt a készítőnek megcsinálni ezt az alkotást, de látszik is rajta, hogy nem egy 2 napos amv. Fergeteges!

Vegyes

Little less conversation

TOP 1

A nagy amvsek biztos nagyot néznek majd, ha meglátják melyik amv került be az áltama összeállított top 5ös lista első helyére. Igazából én is láttam jópár amvt, ami jobban illene ide (lásd második helyzettek). Mégis miért ezt választottam? Mert ahányszor ezt a számot hallgatom mindig ezt az amvt játszom le a fejemben, és ennek az amvnek köszönhető, hgy napjában 5ször hallgatom meg a számot. Amikor először láttam egyszerűen gyönyörűnek tartottam, és ez az érzés azóta sem enyhült, más amvkel ellentétben… ezért van ez az első helyen, mert megunhatatlan. Különben is… javíthatatlan romantikus vagyok.😀

Vegyes

Nickelback – Far away

8 hozzászólás

  1. Szvsz teljesen fitt az az AMV azelső helyen. Na nem a romantika miatt. : P Én is oda raktam volna, pedig férfiből vagyok. Szvsz az a varázsa, hogy arra a tipikus “hé, én ezt az animét/gamet/filmet itt ismerem” feelingre épít rá, ráadásul elég széles választékból csemegézik. Bleach-et meg Narutot látni mindenhol, de mondjuk FF8-on az ember meglepődik ilyenkor. Nem épp egy kult cucc.

  2. ““hé, én ezt az animét/gamet/filmet itt ismerem” feelingre épít rá”
    Tökéletesen észrevetted!

    Egyébként ha hiszed ha nem… FF8 nagyon is kedvelt cucc az amvkben.😀 Meg ha már a feelinget említetted… ezt elfelejtettem hozzáposztolni.

    Szeressük az animecont.😀

  3. Kedveltnek épp kedvelt, csak eddig én összvissz csak FF orientált vidikben láttam, ez meg alapból animékkel indult, aztán hirtelen csak WTF, befigyelt egy Cloud, meg uhhh…. hogy is hívták FF8 főhősét? Nagyon régen volt már, valami Squall ugye? Whatever. Boston vid meg lol, úgy tűnik nem csak nekünk teetszett akkor. Egy biztos, az illető aki csinálta vagy ösztönös géniusz, vagy szándékosan tervezte ilyenre.

  4. Remélem nem baj ha van másik vélemény.🙂
    Technikailag még csak nem is lenne rossz, de tele van igénytelenségekkel (tátogás, maszkhibák).
    A zene irritáló, az jut róla eszembe, hogy ott énekel a studióban a tag, előtte ül a MTV produkcere és zöldhasukat mutogat neki, és akkor az énekes szeme könnybe lábad, mert annyira akarja már azt a sportkocsit…

    Az meg már megintcsak máskérdés hogy az egész hangulatát számomra az Final Fantasyk ripityára törik, és megtapossák…

    Pedig annyira jó lehetett volna…de az egész annyira:
    Erőltetett

  5. Természetesen más véleményt is elfogadunk.🙂

    Tátogást és maszkhibát én nem vettem észre… de én annyira még nem vagyok benne a maszkolási technikák elsajátításában.🙂
    Erőltetettnek csak annyira az, hogy tényleg a közönségigényre ment rá. Különben meg engem annyira nem érdekel, hogy most eltapossa az FF hangulatát, mert azt még nem láttam, szóval ez nekem nem volt szempont.🙂

    De ez annyira egyénfüggő…

  6. Andyyyy😀 Nem az FF hangulatát tapossa el, az nem érdekelne. A FF tapossa el az AMV hangulatát. : /

  7. Hoops.😀 Reloading… felkel… magához tér zombie hangulatából, és újra elolvassa….

    Asszem ma nem vagyok valami jó paszban… vagyis már egy ideje.

  8. 5: Rohadt jó.
    4: Szerintem monoton
    3: Imádom!
    2: Bár a videó helyett a képet linkelted be, de nem volt nehéz megtalálni😀. Ötletes
    1: Nekem kicsit unalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: