Blue drop… END

blue-drop-13-large-16.jpg

Ennek a sorozatnak is vége lett, amit számomra, az Ef-el ellentétben, a befejezése mentett meg. Ugye az Ef-nél pont az animét lezáró résszel volt problémám, míg a Blue drop esetében a befejezés volt meglepő, és sokat lendített a sorozat megítélésén.

Ettől függetlenül maga az anime nem tudott túlságosan megfogni, ugyanis voltak események, amik teljesen logikátlanul követték egymást mellőzve minden realitást. Persze tudom, hogy egy tengeri cséreket felvonultató, ufók körül fókuszáló sorozatban nem kéne semmi realitást keresnem, de itt nem is a tudományos részével voltak gondok. Sokszor csak úgy maguktól történtek az események minden magyarázó , vagy felvezető cselekvés nélkül. Például amikor egyszercsak megjelent Onomil szelleme, vagy milye, Hagino előtt, persze arról nem szólt a történet, hogy mégis hogyan került oda, meg miért, és hogyan, no meg arról sem hogy hogyan??? Azanael feltámadása is elég érdekes eseménynek bizonyult, arról nem is beszélve, hogy a Blue elég szépen tudott helytállni a tonna számra jövő támadások ellen, holott már alig volt egy ép pontja a hajónak.o_O No meg az utolsó részben kissé érdekesen leült mindneki fesztiválozni, mialatt a várost támadta egy egész flotta űrlény! o.O Persze aztán a végére észbe kaptak… Szóval a sorozat egy legnagyobb problémája az volt, hogy rengeteg hasonló esemény volt benne, ami egyszerűen csak megtörtént minden reális magyarázat nélkül.

Szerintem sokkal jobban is ki lehetett volna dolgozni a történetét, ami egy nagyon érdekes, és izgalmas alappal szolgál, ezért is kezdtem el nézni. Számomra valahogy inkább a jelentéktelenebb szálakat fogták meg a készítők, és azon vitték végig a sorozatot. Eleve Marira nem koncentráltak eléggé, mert tudjuk, hogy anno a balesetnek ő volt az egyetlen túlélője, de hogy ez mit jelent, és mégis mit csinált vele az az Emul Force valami, az még mindig rejtély. No meg Ekaril, vagyis Hagino hogyan tudta észrevenni Marit a teljes pusztulás közepette, amint épp a vízben alámerül…? Én a magam részéről igazán örültem volna pár résznek, ami ebben az időben a múltban játszódik, mert a sok flashbakkel szerintem fele annyi kérdést sem tudtak tisztázni.

Ettől függetlenül Hagino és Mari közötti szerelmi szálat igazán szépen dolgozták ki, szépen vitték egyik pontról a másikig, amíg végül összejöttek. ^^ A többi szereplő is érdekes karakternek bizonyult, és a legtöbb észrevehető jellemfejlődésen ment keresztül, amit szerencsére nem erőltettek túl, mint az eseményeket, ezért a változásokban nem volt semmiféle irreális megnyilvánulás. Az utolsó részben pedig, amikor Mari futva úgymond szerelmet vall Haginónak, az volt az egész sorozat legerőteljesebb része! Amikor meg a vége után továbbvitték a történetet, rá kellett jönnöm, hogy az a nő, aki az elején a repülőn ülve elkezdte mesélni a storyt, az a tanárnő volt. ^^Ezel végülis sikerült egy szép keretbe foglalni az egész történetet, azonban sajnáltam, hogy Mari felől nem tudtunk meg semmit.

Sokan arra tippeltek az OP alapján, hogy a kettőjük kapcsolata, és ezzel együtt az egész sorozat happy enddel fog végződni… nos nem így történt. Én is eléggé meglepődtem rajta, és pont ezért volt tökéletes befejezés, mivel senki sem számított erre a kimenetelre. Nem sírtam rajta…. de iszonyatosan fejbe vágott, mivel tényleg egy örömteli befejezést vártam. Mondjuk ideges lettem volna ha a szokásos nyálas happy enddel fejezték volna be, de amiért nem így történt, most utálom az egészet.😀 Asszem ilyen az emberi természet…

14 hozzászólás

  1. Hát megnéztem én is az uccsó részt,valahogy éreztem h ez fog történni…dehogy be is jött..na erre nem gondoltam:(Úgy sajnálom h nem happy end lett…szegény Hagino…ha tudtam volna h ez lesz nem kezdtem vna bele már az elején,de mind1,azért azt mondom megérte!!!!Én egy jó animének ítélem meg,Suara dalai megint megragadtak 100%-osan^^,a garfika is jól sikerült,szval mondhatom h ez az anime bekerült a favoritjaim közé^^
    Egy vmit viszont nem vágtam a végén…ki volt az a szemüveges hölgy?Mari,vagy Michi?!Sztem Michi bár neki sötétebb haja volt,na mind1 ha vki tudja írja meg nekem,mert ez nagyon böki az oldalam^^”

  2. Gome^^ezt kihagytam az előzőből…akinek van kedve és ideje az nézze meg a Blue Drop-os amv-imet^^
    Főleg amit ajánlani tudok:

    és

    Ez a két legújabb,összvisz még csak 6 BD-at kreáltam,de még tuti h fogok!!!!^^Jó szórakozást hozzá!!!^^Előre is köszi!

  3. Az a szemüveges néni a repülőn pedig a tanárnő volt. ^^
    Egyébként a vége után én is úgy voltam vele, min te: mármint most, hogy az ember tudja, hogy szomorú a vége, teljesen másképp látja a sorozatot. Mivel hagino volt a kedvenc karakterem… már nem tudnám ugyanúgy végig nézni az egész animét, mert végig Hagino halála járna az eszemben. T_T

    Az amv-ket meg megnézem.🙂

  4. A tanárnő volt?????!!!!^^”Te jóságos…na mind1,most már ezt is tudom,köszi!!Mindenkire gondoltam csak rá nem😄
    Na igen,Hagino volt nekem is a kedvencem^^…nemtom mikor fogom megint végignézni….azaz inkább úgy mondom h hogyan fogom tudni végignézni?!T_T
    A vége az nekem nagyon betesz,főleg lelkileg…de ha megint kreálok egy amv-t akkor úgy is fogom látni…juj:Sna mind1,előre is köszönöm h majd megnézed őket,a kövi pedig asszem a Nickelback: Far Away-es számára lesz:P

  5. Egyébként a manga fényévekkel jobb az animénél, szóval ha neked tetszett ez a sorozat, akkor javaslom, hogy olvasd el a mangát is. ^^ Mondjuk érdekes, hogy a két sorozat története között 1000 év különbség van, de szerintem így jobb volt, hogy az animének pont a felvezető eseményeket választották.🙂

  6. Eleve nem lehetett happy end, hogy nézett volna már ki ha egy űrhajó(2 fős legénységgel LOL) bevédi a földet egy idegen invázió ellen. A sorozat nekem tetszett és a végét tényleg jól megcsinálták, de a legnagyobb pozitívuma a szememben hogy az animáció pihenteti a szemet🙂 Ami meglepett hogy a Mari által írt szindarab egész tűrhetőre sikeredett (már az alapján amit megtudtunk belőle), szívesen végignéztem volna. Általában ha színdarab van animeben az ultragagyi

  7. Mari helyett Kouzuki Michiko, szép név🙂

  8. Az a színdarab tényleg érdekes lett. Először azt hittem, hogy egy szimpla JeanD’arc feldolgozás lesz és pont, de azért Micchi szerencsére tovább fejlesztette, egy elég elvont darabbá. ^^ Hülye ufók! Mindent elrontanak!😀

  9. Azt áruld el légyszi, hogy honnan töltötted le, mert én sehol nem találom végig.

  10. Sajnos avi-ban nem adta ki végig a Genjo-subs, és én is csak mp4 formátumban tudtam végignézni a Floser fordításában. Ha neked az mp4 is jó, akkor itt a link. ^^

    http://www.animesuki.com/series.php/1104.html

  11. Kipróbálom, köszi^^

  12. Az a baj, hogy nálam vagy kép nincs, vagy hang^^’ Te mivel játszod le?

  13. Ha jól emlékszem nekem a Nero show time lejátszotta képpel és hanggal is, csak volt egy kis elcsúszás közötte. ^^”

  14. Oké, még egyszer köszi:)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: