Chibik karácsonyra!!! ^^

haruhi_christmas_s.jpg

A legújabb chibikre sajnos nagyon sokat kellett várnotok, de már itt is vannak, és készek teljes mértékben hozzájárulni a karáscsonyi hangulathoz! A mostani kiadásban mindegyik kedves blogtársamat szeretném megajándékozni egy kis meglepetéssel, szokásomhoz híven természetesen mindent beleadtam, hogy egy darab normális ajándék se legyen köztük.😀 Szóval poénos karásconyra fel!😀 Egyébként sajnos nem jutott időm mindegyik blogos kollégát megörökíteni a kis saját karácsonyi hangulatában, mivel kifutottam az időből (vizsgák, meg eszeveszett ajándék hajsza :S), így csak azoknak tudtam rajzolt ajándékot készíteni, akiket már eddig is megörökítettem a chibi képregényben. Azonban a többiekről se feledkeztem meg. ^^ Mindenkinek sikerült kitalálni valami eszement ajándékot, amit beljebb kattintással lehet elolvasni.😀 Összegzésként örültem, hogy az animenézés keretén belül sikerült rengeteg érdekes, és jófej embert megismernem. Remélem továbbra is sok élvezetet tudok majd nektek szerezni a blogommal.(Nem Nyufi! Nem úgy! XD) Szóval mindnekinek nagyon Boldog Karácsonyt kívánok! ^^ Új évet még nem, mert addig még úgyis jelentkezem. Ahogy egyszer egy bölcs Madfist mondta: “Úgyse szabadultok tőlem! MUHAHAHA!” Ezzel az idézettel be is fejezem érzelemkitörésemet, és élvezzétek az ajándékokat!😀 Katt beljebb a többi meglepetéshez! ^^

További ajándékok:

Almpepe: (mert ugye őt sem hagyjuk ki) Hidasi Judit Vissza Japánba című könyve… ha már egyszer kinn van.
Jaaku: Egy “Dedicated to jaaku” amv az általam ráénekelt My heart will go on című számra.
Junchidono: egy hiper-ultra-mega-supergizda Bleaches játék…………. és egy toll.
Lumana: Egy kg földi Ichigo.
Siklara: Nem vagyok őrült, csak agyrémeim vannak! ÉS?! KÖZÖD?!?!……. feliratú póló.
Zlay: egy univerzálisan működő, mindent átfogó yuri aura, saját méretre szabva.

rozenmaiden.jpg

12 hozzászólás

  1. Grat a cuccokhoz, neked is boldog karacsonyt. :]

  2. Vááááá😄 “melegélet-utalvány”?😛😀 Amúgy utcsó oldal tetszett ^^ lol nem is tudom, melyik szerep jobb, a télapó vagy a rénszarvas😀 Bár Rudolf lenni láv😀

  3. pont ugyanezt a Rozen Maidenes képet küldtem egy karácsonyos emailben, imádom a Google-t!

  4. Köszönöm a baltát :DDDD Boldog karácsonyt neked is😀

  5. Ugyan!😀 Erre való a karácsony!😀

  6. Jó a könyv, arigatou :D! Boldogat neked is! ^^

  7. Mind a Chibiken, mind a Szövegeken nagyon jót mulattam, szal köfi😀 És Merry X-mas!

  8. Megint nagyon jók lettek, én pedig köszönöm a pólót, habár a szövege némileg ellenségesnek tűnik. Még jó, hogy rajzra már nem volt időd, ki tudja, miféle bestiaként jelenítenél meg😄

    Boldog karácsonyt! : )

  9. Bocsánat, nem akart az ellenséges lenni, csak az agyrémekhez akart ezzel közelíteni a felirat. Azonban máris korrigálom. ^^ Az olvasókért mindent!😀

    Siklara ajándéka: “Nem vagyok őrült, csak agyrémeim annak! ÉS?! KÖZÖD?!?!… egyébként kérsz sütit?…….” feliratú póló. ^^

  10. Na, így már mindjárt aranyosabb, köszönöm😀
    Egyébként az eredeti is tetszett😄

  11. Eh, jó lassan én is idekeveredtem!😀
    Az ajándékot boldogan bezsebelem, köszi! A chibik megint irtó jók lettek!😄
    És utólag is Boldog Karit! ^^

  12. OMG LOL! Én is kaptam ajándékot. … nem is akármilyet! ^^ Thx! És így utólag is boldog Karácsonyt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: