Myself, yourself ep. 01-02.

yourself.jpg

Nem tudom minek kezdtem el nézni, mivel biztos voltam benne, hogy semmi mély nyomot nem fog bennem hagyni ez a sorozat, de azt hiszem csak egy esélyt akartam neki adni… nos… nem kellett volna.

A főszerepben egy fiú áll, aki gyerekkorában elköltözött a családjával Tokióba, és ezért el kellett válnia az addigi gyerekkori barátaitól. A történet az ő visszatérésével kezdődik, és a továbbiakban azt fogja felvezetni, hogy az eltelt évek alatt mi minden változott a faluban, és hogy az ottani barátai hogyan viszonyulnak hozzá… aha… szóval az egész egyedisége kb a nulla és a minusz végtelen közötti intervallumba tehető, de mondom azért mégis megnéztem az első részt, ami lassú “cselekményekből” állt, az 1-2 poén fárasztó volt, ráadásul előre lehetett tudni mindent. (itt a karkötős incidensre gondolok) Aztán megnéztem a második részt is… de mondom… ezt én inkább nem. Annyira érzem, hogy a csaj végül úgyis eljátsza a fiúnak azt az eddig befejezetlen számot az elejétől a végéig… és ez olyan megható lesz, hogy inkább most abbahagyom.

A főszereplő fiú idegesít, meg az egész történet, ha belegondolok, hogy csak egy újabb 12 egy tucat nyálas romantikus cucc lesz, pedig szeretem az ilyen típusú történeteket, de ebben valahogy semmi nem tudott megfogni. Ráadásul Aoi-chan hangja kifejezetten kiborító… ez az első seiyuu, amitől kaparom a falat.

Szóval végeredményben egy egysíkú, előre kiszámítható hárem történetet kapunk, és azt hiszem ennél semmi mélyebb tartalomra nem számíthatunk, úgy hogy én azzal az erővel, amivel letöltöttem, most meg is nyomom az f8-at (megnyomja), és meg is szabadulok tőle. Van nekem elég dolgom, minthogy az időmet erre pazaroljam. Mert most úgy érzem, hogy ennek a megnézése ezt eredméynezné: Myself, yourself = Andi élete – (24 perc*13).

Photo Sharing and Video Hosting at PhotobucketPhoto Sharing and Video Hosting at PhotobucketPhoto Sharing and Video Hosting at PhotobucketPhoto Sharing and Video Hosting at PhotobucketPhoto Sharing and Video Hosting at PhotobucketPhoto Sharing and Video Hosting at PhotobucketPhoto Sharing and Video Hosting at PhotobucketPhoto Sharing and Video Hosting at Photobucket

Egy hozzászólás

  1. :O én eljutottam a 7. részig mivel anno nyáron csak ezt a sz*rt szedtem le, de mivel semmi értelmes láncreakció nem volt ebbe, és minden olyan értelmetlen volt ezért meghagytam a Stúdió vezetőmnek😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: