Rozen Maiden: Overture

bscap090.jpg

Imádtam! Imádtam!🙂 Érdekes, hogy számomra ez a két rész abszolút überelte az első két évadot, és hogy miért… (nos, aki olvasta az első két szezonról szóló leírásomat, az tudja🙂 ), mert az egész történet Suigin Tou érzései körül körvonalazódott, illetve megismerhettük Suigin és Shinku múlját, ami fontos szempont, hogy megértsük a kettejük kapcsolatát.

bscap0911.jpgbscap0941.jpgbscap0951.jpgbscap0961.jpg

Szóval lényegében ez a kiegészítés a kezdetekhez vezet minket vissza, és elmeséli, hogy Suigin Tout hogyan formálták az érzései olyanná, amilyenné lett. Az elején egy teljesen más oldalát ismerhettük meg: kedves, elveszett, félénk, abszolút szeretetre éhes. Igazából ezek a tulajdonságok mindig is megvoltak benne valahol mélyen, de a tudat, hogy ő csupán egy kísérlet volt, egy hiba, teljesen összetörte lelkileg. Shinku is így jellemezte őt: “The incomplete”. Az elején a visszahúzódó viselkedése után, a nélkülözésből fakadó érzései teljesen megváltoztatták az énjét: a befejezetlen külseje miatt nem érezhette magát teljesnek belül sem. Ezért kétségbeesve hajszolta a tökéletességet. Bár tudtam, hogy a kapcsolatuk hogyan fog végződni, mégis nagyon örültem, hogy Shinku segít neki, azonban nagyon nem tetszett, amikor rájöttem, hogy egész végig nem látott benne mást, csak ócskaságot. Ahelyett, hogy örült volna az örömének, elvette az utolsó reményét is. Áá.. csalódtam Shinkuben, de nagyon!

Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e ennek még folytatása, mert engem nem érdekel, hogy túlzás lenne-e vagy sem, amíg Suigin Tou van benne!🙂

2 hozzászólás

  1. Hali! Nemtudod honnan tudom letölteni ? SayaMan-on nincs fenn…T.T
    gerdon@citromail.hu címre irj,ha tudsz valamit!!
    Köszii

  2. Tokyotosho

    A legjobb letöltő oldal animékhez.🙂
    Ha ott mégse lenne fenn, akkor javaslom, hogy nézz körül a legismertebb magyar animés oldalon: animeaddicts.hu

    Ha még így se találnád, akkor isohunt. Nekem is ez mentette meg a clannad amv-m😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: