Maria-sama ga miteru + Haru

okaerinasai.jpg

Mindenhol annyi pozitív kommenteket olvastam a yuri animékről, hogy muszáj volt megnéznem egyet, és szerintem a lehető legjobbal kezdtem.:D No persze azért ott van még a Kannazuki no Miko, ami a másik nagy kedvenc:D, de arról majd később lesz szó.

Ez a történet egy elit leány középiskola mindennapjait mutatja be, ahol leginkább a szoros barátság a legfontosabbb tényező, de mivel ez egy yuri anime, ezért a szerelem is előkerül az iskola leánytanulói között. Az ember nem is tudja elképzelni, hogyan lehet 26 részen keresztül nyújtani ezt a történetet, én legalábbis azt hittem, hogy már a felére megunom, de a sorozat egyszerűen nézeti magát. Az egész anime ugyanis nem a cselekményre, hanem az érzelmekre koncentrál (ettől shoujo és ugye yuri anime), a szereplők egymással való kapcsolatára, és ezt nagyon szépen felvezeti a történetek során.

Őszintén egészen az OVA-ig nem igazán sikerült átéreznem a yuri subtextet ebben a történetben, inkább a mély baráti kötelékeket láttam a lányok egymáshoz való kapcsolatában… vagy csak nekem ennyire lassú a felfogásom:D. Kivétel persze Sei-san, aki aztán abszolúte yuri:D, és minden kétség nélkül az én kedvenc karakterem az egész sorozatban.:D Sajnos a Haru széria közepétől már alig szerepel, pedig ő adja az igazi az életet az Akadémián.:D

A másik erős yuri vonatkozás persze azért már az elejétől jelen van a sorozatban: hogy Sachiko rögeszmésen fél a férfiaktól. Legyen szó bármilyen idegen férfiról, minél közelebb kerül, Sachiko annál többször kap ott helyben szívrohamot. Egyébként ő a másik kedvenc, és nagyon jól felépített karakter (Yumival egyetemben), akinek a személyisége szépen változik a 26 rész során, illetve az OVA-ban. Yumival teljesen ellentétes karaktereket formálnak, talán ezért is illenek annyira jól össze:D. Az OVA-ban már feltűnik, hogy mindkét szereplő milyen sokat változott az első részhez képest: hogy Sachiko próbál mindnet megtenni, amit Yumi kér tőle (loool:D), és feltűnik, hogy Yumi már mennyire jól bánik Sachikoval (igaz néha akarata ellenére, de persze ki kell hangsúlyzni, hogy NÉHA:D).

yoshino_eriko__rei.jpgyumisachiko.jpgtoukoyumi.jpgnorikoshimako.jpg

A többi szereplő is mind külön egyéniség, és mind nagyon szerethető, akik közül még külön ki kell emelni a másik kedvencet Toukot (tudom már elég sok kedvencet felsoroltam, de a número uno akkor is SEI!:D). Ugyanis Touko egy tsundere (Yumi felé), és mivel olyan, nagy kedvenc! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz kettőjük között Yumival, de gondolom vagy a soeur-ja lesz, vagy több:D. Bár ilyen szempontból nehéz lenne Yumit nem Sachikoval elképzelni.

A lényeg, hogy a Marimite egy nagyon élvezhető, és kellemes hangulatú anime, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Akár még a fiúk is megpróbálkozhatnak vele:D. Nem is hittem volna, de nagyon várom az OVA folytatást, mert tényleg az ember egyszerűen annyira megszereti a karaktereket, hogy nem bírja ki, hogy ne kövesse az eseményeket!

samaqn0ml2.jpg

4 hozzászólás

  1. Épp most készülök megnézni. Annyi jót hallottam már róla, hogy biztos nem okozhat csalódást. Amit eddig láttam/olvastam belőle, az alapján nálam Rei a favorit^^

  2. Nah igen, Sei után ő a másik férfias karakter ebben a sorozatban 😀 Nagyon bírom, ahogy Yoshino vieslkedik vele néha😀 A második szezonban is egy egész részt szenteltek nekik ^^
    Egyébkén tényleg nézd meg, mert nagyon szépen vezetik fel benne, az egymás iránti mély kötődést ^^

  3. Már hét részen vagyok túl és nagyon tetszik! Sei-t tényleg nem lehet nem szeretni, de nálam marad Rei a favorit.^^

  4. Örülök, hogy tetszik ^^, mert marimite lenni nagyon jó😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: