Én mint magam

Gondoltam írok egy kis összegzést magamról, hogy eleget tegyek a blogolók nagy közösségének, miután észrevettem, hogy ez  a fajta figyelemfelkeltésre szolgáló, és olvasásra ösztönző, vagyis az olvasót nem direkt módon megszólító, ámde mégis egy könnyedebb hangulatot teremtő kommunikációs stratégia csak az én blogomról hiányzik az ismerős blogolók körében. (de látszik, hogy épp szakdogát írok….)

A lényeg, hogy akartam egy közvetlenebb formát kölcsönözni a blogomnak, már amennyire ez online formában megoldható, szóval jöjjön a bemutatkozás.

A hivatalos nevem Szabó Andrea, így is vagyok anyakönyveztetve, nincsen második nevem. 22 éves, az alapképzéses felsőoktatásban már végzős hallgató vagyok kommunikáció és médiatudomány szakon, bár az életkorom természetesen nem állandó tényező, így ha épp nem a 22. életévemben olvassa valaki ezt a bejegyzést, akkor annyi segítséget adok a koromat illetően, hogy 1987-ben születtem.  Gyerekkoromban eléggé visszahúzódó, és félénk voltam, ezért számomra és a család többi tagja számára is igen váratlan fordulatot jelentett a kommunikációs pályára való szakosodás.

Hobbik:

Gyerekkorom óta imádom a focit! Többekkel ellentétben én sokkal jobban szeretem játszani, mint nézni. Mindig minden alkalmat megragadtam egy kis játékra, ezért sosem érdekelt, ha egyedüli lányként álltam be a fiúkhoz, és ha sérüléseket szenvedtem.

Másik nagy szenvedélyem a nyelvtanulás, illetve idegen kultúrák megismerése, és a szakdolgozatom is ezt a témát járja körü.

Ha valaki még nem vette volna észre az animék széles érdeklődési köröm másik nagy színfoltja. Ide tartozik természetesen a mangaolvasás, és ebből ered a japán kultúra iránti kíváncsiságom. Az animékből pedig szinte rögtön jött az AMV vágás, ami mostanra lett “A” szenvedély. Miért? Mert egyszerre két szenvedélyem ötvöződik benne: az animék és a vágás. Imádom! Ki tudok benne bontakozni teljesen, és ezt nagyon szeretem… vagyis majdnem teljesen, mert jó lenne ha legalább jó minőségben tudnék dolgozni, de sajna megakadályoz benne technikai noobságom. :D Épp ezért az amvkben én csak az ötleteknek élek. :D

Szóval ennek örömére jöjjön pár nagyon tömör összegzés az eddigi összegzés mellé.

Kedvenc animék:

  1. Casshern sins
  2. Revolutionary girl Utena
  3. Haibane renmei/Air

Eddig sorrendben ennyi biztos, de többi kedvencek: Lain, Maria-sama ga miteru, NGE, Clannad (és az After), minden eddig megnézett Satoshi Kon (Millenium actress, Perfect Blue, Paranoia agent), Chrno Crusade, Noein, xxxHolic, Haruhi, Minamike, Ichigo Mashimarou, Azumanga daioh stb…. szóval sok.

Zenében bármit meghallgatok, ami jó. (értsd: ami nekem tetszik)

Jah és még egy fontos dolog, ha már magamról írok, és már úgy hozzám nőtt: yuri. Igazából nem tudnám megmondani mikor kezdődött az érdeklődésem ilyen témájú animék/mangák iránt, és igazából az sem segít, ha azt mondom, hogy az első amit láttam az a Strawberry panic volt, ami aztán tényleg az epic shit színvonal. Ezt a kategóriát a Marimite mentette meg számomra, aminek a megnézése megint egy érdekes történet, mert én a Haru (második…. nem azt jelenti, csak ez a címe) szezonnal kezdtem. :D Bár túl nagy törést nem okozott, mert végülis az elején teljesen jól összefoglalták az eddigi eseményeket, csak a Rózsa megnevezésekkel volt először gondom. :D A marimite pedig azóta is egy olyan sorozat, ami menyugtat ha rosszkedvem van. :) Mindennek pedig az Utena volt a betetőzése, ami azóta is a kedvencek közé tartozik, állandóan benne a top3-ban. (a Casshern sins előtt az első helyen volt a listán)

De hogy ne legyünk negatívan diszkriminatívak akkor már írok a yaoiról is. Miután egy ideje yuri animéket is néztem, gondoltam belekóstolok a másik oldalba is, hisz érdemben csak úgy tudok nyilatkozni valamiről, ha már éreztem, tapasztaltam, néztem, olvastam stb. Gondoltam teszek ennyi gesztust a yaoi fangörlök felé, hogy próbálom megérteni őket…. nos ez nem jött össze…. pedig tényleg próbálkoztam. Sőt, próbálkoztunk, hisz a Lovelesst Nyufival együtt néztük (szenvedtük) végig, ami így teljesen élvezhető volt. :D Nem kell félreérteni, belül sírtunk, mint a Clannad movien…

Az anime blogolással pedig a google-ön keresztül ismerkedtem meg. :D Először manitu blogját olvasgattam, azt nagyon szerettem, majd rátaláltam Nyufira, madfistre stb. Madfistnél egy Elfen Liedes posztjára kommenteltem először, Nyufinál meg vagy a Touka Gettanra,vagy a Marimitére. :D Most nem tudom ezek hogy jöttek ide, de jól esik nosztalgiázni. ^^

További érdekfeszítő információért, mint első szavaim, lépéseim, bölcsességfogam, biciklizés stb. megadom elérhetőségeimet.

MSN: kicsikivi@hotmail.com

Email: kicsikiwi@citromail.hu

Arigatou!

15 vélemény

  1. Szia, nem tudom hova írjam, de benne lennél egy link cserébe. Előre is köszönöm, hű olvasód :) .

  2. Szia!
    Hát persze, hogy persze! A link business jó dolog! Szívesen kiraklak. :)

  3. Szia ! Magadról nem raknál ki képet?

  4. Nem érzem szükségét. Ez nem egy ismerkedő oldal, csak egy blog, itt nem fontos hogy nézek ki. :D

  5. szerintem is rakjál ki képet… topless-t ha lehet kérni :P :D

  6. Az egy egyszeri alkalom volt és…. öhm… vagyis… hogy gondolod?! :D

  7. hentai cosplay, hentai cosplay! :D

  8. Akkor öltözzek be tentacle monsternek? :D

  9. lol azt megnézném XD

  10. *fuldoklik a röhögéstől* Nah ilyen is az andyblogon van :D

  11. Há’ bódog neved napját te jány te! :)

  12. Óh, máris Dangó nap van? :D

    Boldogot!

  13. dango dai happy kazoku napot :D

  14. Nagyon köszönöm nektek! :) ^^

Válasz