Igaz, hogy egy hetet késtem ezzel a köszöntővel, de legalább még ebben az évben posztolok róla, ami az itthoni körülményeket tekintve nagy szó.
Ugyanis most felújítás van nálunk, így az időm nagy részét azzal töltöm, hogy próbálom az agyam legmélyére leásni magam és nem törődni azzal, hogy csak úgy ragad rám a mocsok nap mint nap, és hogy folyamatosanmindent újra és újra le kell törölni… de legalább vígasztal a 4 csillagos Hévíz szálloda, ahol voltam.
Meg különben is már csak állítólag egy hét, és minden kész… szóval majd mindenki hivatalos egy “Igen! Túléltem a felújítást, pedig csak a fél nyaram ment rá” bulira nálam.
Szóval az egy hónapos felújítás kicsit megviselte az idegeimet, mivel csak 2 és fél hétre volt tervezve… így már csak a CON tartja bennem a lelket, meg a munka. Eddig is imádtam a gyakornoki munkámat, de most az az egyetlen menedékhely számomra.
Azért a felújításnak vannal előnyei is: tudtam chibiket rajzolni, szóval elkészült a várt CG paródia in chibi style!
No meg a másik lényeges eleme ennek a posztnak, hogy születésnapos a blogom, ami igazából Július 1-én volt, de ilyen kis részletekkel mi nem foglalkozunk.
Bezony… már egy éve tartozom az animeblogolók közé, és nagyon szerencsésenk érzem magam emiatt, hisz rengeteg értékes embert ismerhettem meg a blogom által. ^^ Azon kívül szeretném minden kedves barátomnak, blogolónak, idelátogatónak, szóval minden olvasómnak megköszönönni a látogatását, és az érdeklődést a posztjaim iránt.
Most pedig a szokásos statisztikai adatok:
Top Posts
Chibi store, 2,601 views
Őszi anime-felhozatal 2007, 2,396 views
Poén yuri képek! XD, 2,235 views
Top Searches
anime, yuri, jigoku shoujo
Most Active
Jigoku Shoujo: “Ippen shinde miru”, 32 views
Őszi anime-felhozatal 2007, 31 views
Poén yuri képek! XD, 31 views
Blog Statisztikák
Total views: 54,349
Busiest day: 647 — Sunday, June 1, 2008
Views today: 157
Totals
Posts: 209
Comments: 954
Categories: 98
Tags: 15
Látom a chibiknek van a legnagyobb sikerük, amiért is nagyon boldog vagyok! ^^
Illetve… NAGYON GRATULÁLUNK VELHO KOLLÉGÁNAK, AKI MÁSODIK LETT JAPAN EXPON!!! Én még mindig nem térek magamhoz…
: kategória Egyéb
Boldog szülinapot!
LOL, új chibik! XD
HB, blog!
Chibik meg hatalmas poénok. XD
Csak a snapshotot kikapcsolhatnád, mert elég idegesítő. ^^”
tanjoubi omedetou!
Boldogat!
Meg chibi ftw
omedetou ^^
Chibik még mindig rulzanak XD
誕生日おめでとう!
and I LOSE! xD
taps-taps-taps
chibiket az arcunkba de izibe!!! WE WANT MORE!!!
hepi szülinap!!
chibik rulzXD
Heppi börfdéj xD (Chibik meg überollz)
Arigatou minna! ^^
Gratula!
Congrats Andy mindkettőhöz!
GZ.(Heppi Borz,BTW)
Andrea! Boldogat, ugyes kislany vagy! :]
◕ ◡ ◕
Brilliant!