Kész vagyok tőle… én még ilyen sorozatot nem éltem… Imádom! Annyira tele van energiával, hogy csak úgy kapkodja az ember a fejét, hogy éppen mi törtétnik, miközben próbálja a másodperc töredéke alatt kiolvasni, hogy kyouka-sama éppen hogyan istenítette magát.
Ezt a sorozatot kifejezetten azoknak ajánlom, akik a gyorsolvasási képességeiken szeretnének javítani. ![]()
A honeymoon rész először is tényleg már a teljes abnormalitás széleit súrolgatta, amikor a főnök elkezdett woodoozni, és félmesztelenül táncot lejtve átkozta meg az emberkéket, miközben a következő szöveget mormolgatta: “On bara on bara”. Nah ezt a részt még én se tudtam hova tenni.
Persze előtte meg ismét megkóstolhatta az egész család Kyouka-sama istenien halálos főztjét… hát nem is tudom kit sajnáljak jobban: a halat, vagy a családtagokat.
Chika meg elhatározta, hogy neki kell Ginichi, minden szexuális beállítódása ellenére, aki egyébként a kedvenc karakterem, főleg mikor női hálóingben flangál.
Persze a következő rész is kitett magáért, amiben Kyouka-sama épített egy egész kifutó pályát a házuk elé, illetve sikerült teljesen tönkretennie az őket szállító gépet egy-két sajátos repülési manőverrel, és mindezt a rész első 3 percében!
Aztán találtak tök véletlenül egy irgalmatlan nagy szállodát az állítólagos elhagyatott szigeten, amiket meg fehér óriás gorillák támadtak meg, és magukkal vitték Yuukát a repülő főhadiszállásukra, ahol Yuuka találkozott egy kicsi majomra hasonlító emberkével, mialatt Kyouka kölcsönvette a lány szemeit, hogy be tudja határolni merre van. Geeez! Nah aki ennek a résznek a tartalmát el tudja mondani egy levegővétellel….
A sok ökörség mellett pedig ebbe az utsó részbe is becsempésztek egy kis érdekességet, amin rágódhat az ember, mint Ouka véres álma. Szóval kíváncsi vagyok, hogy ebből a szitucáióból mit fognak kihozni a következő részben…
: kategória Anime, Dráma, Futó sorozatok, Mágia, Romantikus, Vígjáték

Azt birom benne a legjobban mikor Kyouka-sama elkezd hadarni és egy lélegzetre magyaráz el mindent. Na meg az a jelenet se volt semmi amikor jemezben nézi a tv-t és eljátsza a story-t. Minden anime-ben imádom amikor xy-chan jelmezben tv-zik. Az haláli!
Igaz, az a TV előtti szerepjáték tényleh haláli volt.
Főleg mivel egy édi macijelmezben művelte mindezt.
Kyoukát egyre jobban szeretem.
Az 5. részben már egyenesen love