Először is szeretném leszögezni, hogy egyre jobban tetszik az Op-ja, ami persze nem meglepő, mert az első szezon soundtrackja is elnyerte a tetszésem. Lényeg a lényeg, sikerült továbbjutnom ezzel a sorozattal is, és a kilátások egyre kedvezőbbek, ha azt vesszük figyelembe, hogy már csak 1 vizsgám van. Najó… igazából 2 van, de a televíziós újságírás nem számít, mert az kedvenc tantárgy, és mint olyan, nem nagyon kell rá felkészülnöm. No de térjünk is vissza a sorozathoz!
Egyszerűen jó! Persze ez a rész korántsem ütött akkorát, mint az előző, de ez egy tökéletes xxxHolic rész volt, így volt benne szokásos misztikum, és új karakter. (mert eddig minden egyes részben bemutatkozott valaki)
Most áteveztünk benne kicsit az álmok felé, és megismerhettük a “dreambuyer”t, (ami egyébként magyarra lefordítva tök hülyén hangzik), aki meg egyből kedvenc lett számomra.
Eleve mert a nyílat megelőzően egyből lecsapott a ledér öltözetű nőket megjelenítő magazinra.
Kedvenc!
Szóval most kuszálódtak egy kicsit az álmok, és azon kívül, hogy megismertünk egy perverz, víziló kinézetű, álmokkal kereskedő szellemet semmi lényeges nem történt benne. Persze a lényeges részhez még hozzájön Doumeki kimonoban, és kislány kinézettel, aminél nagy szívfájdalmam, hogy teljesben nem mutatták,
illetve megint Watanuki alakított hatalmasat az érzelemkitöréseivel. (A seiyuuja egy isten) Asszem nem szeretném az animaxon látni ezt a sorozatot.
: kategória Anime, Futó sorozatok
